Kézdivásárhely
régi település. Területe már a római korban is lakott
volt, 1852-ben római aranypoharakat, fegyvereket és
temetkezési urnákat találtak útépítés során. A római
település a népvándorlás idején pusztult el.
A magyarok letelepülésekor a korábbi
útrendszer újjáéledt, az utak találkozásánál itt újból
lakott hely keletkezett. A korai középkorban épületei
még fából készültek, ezért az oklevelek deszkavárosként
(Asserculi oppidum) emlegetik. Az a tény, hogy városként
emlegetik, utal a jelentőségére 1427-ben Zsigmond
magyar király Torjavására (Thoryawasara) néven királyi
városi rangra emelte, kiváltságokkal ruházta fel, országos
és hetivásár tartásjogát is megadta. Ez egyértelműen
bizonyítja, hogy ekkor már számottevő ipara és
kereskedelme volt. János Zsigmond magyar király 1562-ben
Segesváron kiadott oklevelében a város már a mai nevén
Kézdivásárhelyként (Kyzdy Wasahel) szerepelt.
Orbán Balázs szerint Háromszék legnagyobb városa lett,
Székelyföldön, Marosvásárhely után a második legnagyobb
település, Brassó után a második leggazdagabb város
volt Erdélyben.
A település fejlődése töretlen
volt a XIX. század elejéig. 1834-ben leégett a város.
Nem sok ház vészelte át az égést, de a Fekete Gyöngy
épülete igen.
1848-1849-es szabadságharcban - az osztrák uralkodóház
trónfosztásakor - Kézdivásárhely ismét jelentős
szerepet kapott. Gábor Áron itt öntötte híres ágyúit,
amit a város fejlett kézműipara tett lehetővé.
Sajnos az orosz és osztrák csapatok elfoglalták Kézdivásárhelyet
és kifosztották, gyárait megsemmisítették, tönkretették.
Ennek ellenére a XIX. század végén számos gyár volt
itt, bútoripara már ekkor jelentős volt.
A vasút fővonala elkerülte a várost,
ez hátrányosan befolyásolta fejlődését, ennek ellenére
újabb gyárak létesültek benne a kézműiparos múltra
alapozva.
Kézdivásárhelyet a Trianon-i béke 1921-ben Romániához
csatolta, de a második világháború idején rövid ideig
ismét Magyarországhoz tartozott. Azóta a székelyföldi
város ismét Románia része.
A nagy, téglalap alaprajzú, széles Fő-téren vásárokat
tartottak. Jól mutatja a helyiség és a vásárok jelentőségét
a tér mérete. Figyelemre méltó városépítészeti unikum
az udvarteres városszerkezet. A főtéri házak kapualjából
induló uvarok tulajdonképpen önálló kis utcák, melyekre
számos lakóépület van felfűzve.

Kirándulási lehetőségek:
|